Három nap telt el az előző bejegyzés óta. Ma éjszaka indulunk. (sóóóhaj) pokoli egy három nap volt ez. Még az is megfordult a fejemben, hogy hagyni kellene ezt az egészet: inkább maradni, fogni a pénzt és kezdeni valamit vele, itthon.
Édesanyám arca… nem volt hosszú az út a szülővárosomtól a barátnőm családjának otthonáig, de bevallom férfiasan, az egész utat végigbőgtem, sőt, a megérkezés napján olyan voltam, mint egy zombi. Hiába kaptam szeretetet, olyan egyedül éreztem magam: bár jól ismert emberek vettek körül, mégis minden idegen volt a házban.
Maradni?! Már se munka, se albérlet, az életem dobozokban. Nem. Innen már nincs visszaút. Bár rettegek, de fel fogok szállni a gépre. Elindulok Skóciába.
A transzfer hajnali fél kettőkor érkezett meg a házhoz. Az első út nagyjából 3 és fél óra Budapestig. Még sose utaztam repülőn (meg úgy sehova se): csak filmekben láttam, hogyan működik egy reptér. A papírok ellenőrzése, a becsekkolás sokkal gördülékenyebben ment mint azt képzeltem. Hamar a váróba találtuk magunkat, de még nagyjából egy óra volt a repülő indulásáig. Lassan teltek a percek, álmos, fáradt voltam. Aztán megjelent a kijelzőn a járatunk. Elmentünk a kapuhoz, kérték a jegyet, buszra szálltunk és csakhamar a gép ülésén találtam magam.
A repülés élménye elég megrázó volt számomra. Rosszul nem lettem, de azért émelyegtem rendesen. A 3 órás útból nem sok maradt meg, mert be-bealudtam.
Mikor leszálltunk és kiléptem a gépből: felfoghatatlan volt. Egy másik országban vagyok. Egy szigeten. Több ezer kilométerre Magyarországtól. Mivel a gépből nem lehet tájékozódni, a zavarom valószínűleg ennek volt köszönhető. Kanyargós folyosók Glasgow városáig. Tiszta labirintus a hely. De a welcome to Scotland üdvözlés megvolt: igaz, nem egy szép leányzó mondta, hanem egy bajszos bácsi, de a célnak megfelelt.
Glasgow. Skócia. Itt vagyunk.
Nagyon sok sikert es boldogsagot kivanunk itt Skociaban.